A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. június 16., csütörtök

Búcsuznának a vurstlitól a környékbeliek ( - nagy bucsú lesz)

Nagyra nőt a forgalom a Székesi utcai vasúti átjáróban és annak környékén, egészen a Vadvirág utcai egykori piac területig.

Ócsa búcsúra készül.  

Az önkormányzat által tiltás alá vont átjáróban szinte egymást érik a nehézgépjárművek. A közhasználat céljára átadott, megnyitott magánterületen kimondottan nagy a jövés-menés. A körzeti rendőr javaslata szerint egyirányúsításra szánt Vadvirág utcában egymást érik a kamionok. Nem csak a nyüzsgés, hanem a dübörgés is megnőtt.
Még jó, hogy a képviselők nem hallgattak a rendőrre és nem szavazták meg, hogy egyirányú legyen az utca, mert akkor a kamion áradat a további két utcát terhelne meg a lakó-pihenő övezetben.   Ámbár látva az eseményeket és az ésszerűtlenséget, meg a hatósági intézkedések hiányát, az ide érkező búcsúsok ugyanúgy nem foglalkoznának ezzel, mint a kihelyezett súlykorlátozó KRESZ előírásokra.  Most pedig a bírságokból feltölthetné a kasszát az előírásokat érvényesíteni képes közeg.  Ez azonban eddig elmaradt. Csak tudnám, akkor minek ölt pénzt a város a rendeletalkotásba és a tiltó táblák kihelyezésébe.  

Ócsán az idén nagy búcsú lesz.  
A lakosok bizonyára fognak neki örülni, de az ott lakók egyre kevésbé tolerálják már ezt. 

16/2004.(XII.2.) ÖK. rendelet ÓCSA VÁROS MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 
8 § (4) értelmében övezet területén a lakóterületre vonatkozó környezeti normatívákat meghaladó (pl. nagy szállításigényű, zajos, bűzös, vagy porszennyeződést okozó) tevékenységek nem végezhetők.

Nem értik, hogy miért a hírhedt építési vállalkozót támogatják az által, hogy arra a lakóövezetes területre viszik az igenzajos rendezvényt,  a józan ész  a lakópanaszok, és az előírások ellenére.
Sokkal jobban mutatna ez a vurstli a központban, az önkormányzat előtti füves-gazos területen, vagy a rendezvényekre kiválóan alkalmas sportpályán, ahol a majális, a rendőrnap és egyéb közérdeklődésre számító tevékenység volt már. 
Ráadásul ez esetben a területhasználat az önkormányzatot és azon keresztül a várost gyarapítaná és nem a kétes hírű (télen hó-eltakarításra sem alkalmas) vállalkozást.
*

18 megjegyzés:

  1. És akkor nem érti a Bukodi, hogy miért nem népszerű?

    VálaszTörlés
  2. A rendőr honnan vette, hogy balesetveszélyes a Vadvirág u.? Leült a sarkon és statisztikát vezetett? A vasúti átjáró is balesetveszélyes, azt nem kell egyírányúsítani? A hiányzó kresz táblák nem tünnek fel neki, az nem balesetveszélyes? Ebben a vűrosban a faszság ragályos a hivatalban és környékén?

    VálaszTörlés
  3. Ez hülye, még az irányjelzőt sem ismeri, nem hogy a közlekedési szabályokat.

    VálaszTörlés
  4. A Székesi a vasúti átjáróval a legbalesetveszélyesebb. Munkagépek, kamionok, és gyorsulási versenyzők, kerékcsikorgatók közt mennek a gyalogosok és tolják a szülők a gyerekeket. Nincs kiépítve sem az átjáró, sem a járda. A rendőri jelentésből annyi igaz, hogy ott jár a busz. A súlyponti probléma azonban a szabálytalanságok sokasága, és a rendezetlen viszonyok. Ezt minden ócsai jól tudja.

    VálaszTörlés
  5. kedves fo-lak, tudod-e mi volt ott régen, ahol a lakásod áll?

    VálaszTörlés
  6. Egyirányúsítsuk a polgármestert.Csak kifelé közlekedhet a városból.

    VálaszTörlés
  7. A ladás rendőr március 15.-én szolgálatban volt. Legalább is a kék villogó az autó tetején erre utalt.Szóval ünnepnap volt, de ő még arra sem méltatta az ünnep hangulatát, hogy lemosott tiszta autóval járőrözzön. Ez sokat elárul a hozzáállásáról.

    VálaszTörlés
  8. Csak a búcsú miatt lehetett rajta a kék villogó.
    Az nem rendőr autó, hanem a rendőr autója.
    A kék villogó használatát jogszabály határozza meg. Ezen az autón csak szabálytalanul lehet kint. A forgalmiba ha nincs bejegyezve, akkor a másik rendőrnek el kéne járnia a szabálytalankodóval szemben.
    Nagy baj lehet nálatok, ha a rendőrötök így viselkedik. Tulajdonképpen miért nem jelentetitek be a központi ügyeleten, vagy a 107-en, de ott van a bűnmegelőzési vonal és a névtelen tanú hívószám még. Most már fellépnek a rendőri túlkapásokkal szemben, ha bejelentik.

    VálaszTörlés
  9. Régen a mentőkön ha kint volt a piros zászló, azt jelentette, hogy orvos van az autóban.
    Most ha kint van a kék villogó a Ladán, akkor az azt jelenti, hogy bohóc ül a járműben.

    VálaszTörlés
  10. Azért nincs mosva a kockaautó, mert a város csak a lakhatásához és a benzinéhez járul hozzá!

    VálaszTörlés
  11. Tegnap este már hangpróbát tartottak a búcsúsok. Volt anyázás a nagyházból.

    VálaszTörlés
  12. Tévedsz. Március 15.-én nem volt szolgálatban, csak borért ment a sarkiba, mert elfogyott.
    A megkülönböztetőt meg azért vitte, hogy lássák, ki ő és nehogy megszondáztassák.

    VálaszTörlés
  13. Vonatjegyet is vehetnének neki, egyirányút.

    VálaszTörlés
  14. Tuti hogy lekésné, vagy eltévedne. Azt sem tudja merre jár a vonat. Az átjárót sem ismeri fel.

    VálaszTörlés
  15. Miért nem ott szokott kávézni?

    VálaszTörlés
  16. Akkor nem látja, mert háttal van neki.

    VálaszTörlés
  17. Este indul a banzáj!

    VálaszTörlés
  18. Elmentek, csak a piszok maradt.

    VálaszTörlés