A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. július 21., szombat

Ahol a közterületfelügyelet sem jár ( - a város határain belüli "zöld" terület)

Tudom, hogy az önkormányzat számára a postai kézbesítés fontos, és kiemelt jelentőségű, még akkor is, ha egyes hivatalnokok az alpolgármester ládáját használják hivatali iratok közvetlen kézbesítésére.
Vagy talán éppen ezért, a közterület-felügyelőt küldik a Postára biztosításul az önkormányzati alkalmazott átvevő mellé levélhordónak.

Igaz, ezzel némileg módosul a munkarendje, és kevesebb idő marad délidőig a közterületet járni, hiszen alkalmanként vagy ezt követően még a szociális ebédszállításba is be kell segíteni.

Így nem csoda, ha nem jut el a hatósági ember oda, ahova kéne, avagy olyan helyekre, ahol éppen szükség lenne rá. Talán ezért is alkalmazhat jó pénzért magánszervezetet fix állásponttal a szemétlerakások ellen az önkormányzati hivatal. Ámbár az Uniform-Team Kft ócsai körökben nem ismeretlen, hiszen eddig is maga védte azt a bezárt szeméttelepet, amire azért a Lakatosház bontási törmelékével megrakott városi Ifát beengedték.

Most amikor ennek a történésnek a rekultiváció végett vetett, és az egykori szemétlerakót bezárták, ismét feladathoz jutott a cég. Őrizhetik a semmit. 

A bezárt és rekultivált hulladéklerakó ugyanis már nem lehet célpont. A munkálatoknak vége, a feladat teljesítve, az egykori létesítmény lezárva, átadva és átvéve. 


Önkormányzatunknak azonban van még pár milliója, hogy ezt a semmit őriztesse, miközben a környéket továbbra is lepi a szemét. 


Így van ez ugyebár akkor, amikor a közterület-felügyelet mással van elfoglalva.


Ha ugyanis a feladatának megfelelően cirkálna, ellenőrizne és tevékenykedne az erre illetékes, akkor nem piszkíthatnák össze észrevétlenül a milliókért felújított vasúti aluljárót. Nem hordhatnák tele a házakkal szembeni útszéli árkot büntetlenül, és nem  hulladékkal lenne teli az erdőszél, vagy éppen a közeli zöldterület.


És ugyebár nem lenne szükség az Uniform-Teamnak milkós munkákat adni csupán azért, hogy az erdőszéli úton rosszul helyreállított, a természetből kipúposodó felszakadt sebet védve álmodozzon az őrbéli fizetségről. 


Ráadásul az önkormányzati jegyzőkönyv tanúsága szerint "a 089 hrsz. alatt található rekultivált kommunális hulladéklerakó és környéke örzésvédelmével kapcsolatos ellátására a további illegális hulladéklerakás megakadályozása céljából".


Nos ez valahogy nem jött össze. A rekultivált hulladéklerakó környéke tele van szeméttel, amit vagy senki nem szedett össze a 100 milliós beruházás során, vagy azt követően szórták szét, miközben még ennek védelmére is fizetünk a pályázati kifizetésen túl a közösségi kasszából, ismét hasztalan. 


Szeretném végre megérteni az illetékesek pénzes munkálatainak folyamát, hogy miként adják a munkát és osztják hozzá a pénzt. Főleg akkor, ha erre van egy hivatali apparátus, mindenféle jogkörrel felvértezve.

Mi überelheti felül a közterület-felügyelőt abban, hogy Ő védje a közterületeinket? Mi adhat több muníciót egy semmivel fel nem ruházott maszek alkalmazottnak arra, hogy közbelépjen, vagy intézkedjen a közterületis helyett?  Csak nem ismét a pénz az, ami ebben a döntésben dominál?

Nem célszerűbb lenne a közterület-felügyelőket az önkormányzati postahordás, és az ebédterítés helyett ott alkalmazni, ahol hivatottak? Nem jobb lenne a közpénzek őrzését felülvigyázni, mint az Unform-Team Kft-t adóforintokkal tömni?  Jó lenne, ha a lakosság álszent etetését ezekkel az ál-intézkedésekkel befejezné végre ez a vezetés. 


 Talán mégis csak a szemétre és az elszórt pénzekre kéne koncentrálni, hogy ne lepjen el bennünket a mocsok.
*

4 megjegyzés:

  1. Ha jól látom a fotókon, az Uniformisták védelmi emberei nem gátoltak meg semmit.
    A szemét a hulladéklerakó környékét szépen körülöleli, a rekultivált terület pedig lassan a nyakunkba csúszik. Jól megcsinálták. Csak tudnám, hogy mire költöttek 100 milliót. Mert hogy erre nem, az biztos.
    Ja és bocsi, de valóban, Magyari Tibor és Prekop Gábor felügyelők mire veszik fel a fizetésüket, ha a tevékenységük során ez létrejöhet?
    A Faluvédő Egyesület, Life, a környezetvédők miért lógatják a lábukat? Nem csak jó pofizni és szimpatizálni kell, hanem valós ténykedést, városvédelmet, környezet megóvást és rendes, élhető települést kell produkálni. A lendületes ifjúság se csak a buzizással a táncos összejövetelekkel, a mulatozással foglalkozzon, hanem a szemétszedéssel is, ha már az erre fizetettek képtelenek ezt meggátolni.
    Már megint Folak az, aki rávilágít a turpisságra!
    Szedd össze magad Karcsi, mert így nem fogsz sokáig maradni.

    VálaszTörlés
  2. Nem csak a szeméttelepen bújik elő és van jelen a mocsok, hanem a városon belül is. Ezekre szintúgy sokat áldoznak a közvagyonból.

    VálaszTörlés
  3. Remélem, hogy valakinek hivatalos helyen feltűnik ez a trehány, nemtörődöm, felelőtlen, pazarló munkának nem nevezhető károkozás?
    Vajon felelős emberek, hogyan találhatták ezt förmedvényt átvehetőnek, szabályosan elvégzett munkának és a több mint 100 milliót kifizethetőnek?
    Remélem, ha egyszer lesz számonkérés ez sem fog hiányozni a listáról.

    VálaszTörlés
  4. Remélem, hogy valakinek hivatalos helyen feltűnik ez a trehány, nemtörődöm, felelőtlen, pazarló munkának nevezhető károkozás?
    Az előző bejegyzést helyesbítve.

    VálaszTörlés