A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. szeptember 24., hétfő

Fűtésre nem jutott, autóra meg igen ( - közpénzből a sajátos igényeket)


Élesen tiltakozott a Pest megyei közgyűlés MSZP-frakciója amiatt, hogy 4 millió forintért vesz autót egyik alelnöke számára Pest Megye Önkormányzatának fideszes vezetése.  

Szűcs Lajos vezette megye több iskolájában tavaly nem volt fűtés, mert arra állítólag már nem jutott.

Most mégis milliókat költenek autó vásárlásra.

Szűcs Lajos nemrég cserélte le a vagyonnyilatkozatában nem szereplő 6 éves Lexust egy modernt, luxus Toyotára. (Azóta ezzel jár, s már többször látták vele Ócsán is.) Erre most egy másik drága autót vesznek a párttárs alelnöknek. 

László Ferenc, a Pest megyei közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a Pest megyei közgyűlés MSZP-frakciója a döntést meghozó szeptember 14-i ülésen határozottan tiltakozott a döntés ellen, egyben azt indítványozva, hogy az autóra szánt pénzből inkább a megyében működő civil szervezetek kapjanak támogatást.

A szocialisták javaslatát leszavazták, amit a szocialista frakcióvezető így értékel:  "a Pest megyei Fidesznek a pénztelenséggel küzdő civilek helyett fontosabb az alelnöki autó vásárlása".

Számunkra is érthetetlen, hogy a több forrásból táplálkozó, másutt pedig költségtérítést is élvező elnökök, miért nem tudják saját pénzből, megkeresett adózott forintjaikból megoldani a közlekedési problémájukat? 
Miért mindig a közvagyont használják fel a túlzott igényeik megvalósításához? 
*

1 megjegyzés: